3. Rész

A nézők sokasága próbálta elhagyni az épületet, miközben az ismeretlen nővel beszélgettem. Olykor egy-egy ember meglökött, de nem foglalkoztam vele. Az agyam folyamatosan járt és egyedül csak azt tudtam, hogy szakmabeli munkát kapok ettől a nőtől, mert nem hiszem, hogy csak pusztán azért jött ide, hogy néző legyen. El is mondta: Keres valakit!
- Én… - akadtam meg hirtelen. – Elfogadom!
- Reméltem, hogy ezt a választ kapom – mosolygott, majd megindult a kijárat felé, de utána szóltam.
- Most akkor ez milyen munka? Világosítson fel, kérem! – kiabáltam utána.
- Gyere velem és mindent elmagyarázok. – Ismét a kijárat felé indult, mire körbe néztem. Alig lézengett pár ember még az épületben, így gyorsan a nő után szaladtam.
- Julie, várjon meg! – vágtam ki az ajtót hirtelen, de ő ott állt és rám várt. Megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Szállj be – adta az utasítást, de hangjában semmi parancsoló nem volt. Beültem mellé a viszonylag drága autóba, miközben táskámat magamhoz szorítottam. Megszeppenve piszkáltam a nadrágomat, de nem szólaltam meg. Tökre felesleges lett volna, mert biztosan nem árulja el, hogy milyen munkát vállaltam el.
- Hová megyünk? – kérdeztem meg mégis, ami foglalkoztatott.
- Bemutatlak azoknak, akikkel vélhetőleg együtt fogsz dolgozni. Te leszel az utódom, mert biztosra veszem, hogy tökéletesen együtt tudtok majd dolgozni – mosolygott, miközben az autók között száguldozott.
- Az utódod? – Azt hiszem, most már tegezni fogom, hisz nem szólt érte és nem tűnik annak, akit ilyen módon kellene megszólítani.
- Ne kérdezősködj annyit – kuncogott, majd bekapcsolta a rádiót és most már nem szólaltam meg. Telefonomat bámultam, ami már este nyolcat mutatott, de mi már durván másfél órája autókáztunk. Jó, mondjuk az tény, hogy egy fasza kis dugóba keveredtünk, szóval nem csodálkoztam annyira.
Az ablakon bámultam ki Los Angeles utcáira, ami tele volt fényekkel, és ahogy láttam a város még csak ilyenkor kezdett el éledezni. Mindenhol neon színű, villódzó táblák, amik automatikusan oda vonzzák az ember tekintetét, hogy olvassa el. Néha Juliet figyeltem, aki teljes nyugalommal vezetett, és ha olykor tekintetünk találkozott, akkor megajándékozott egy biztató mosollyal. Még most se értettem, hogy miért nem árulja el nekem, hogy mégis hová megyünk, így a képzeletemre volt bízva az, hogy merre tartunk.

Nem sokára befordult egy kapu elé, ami máris nyitódott, így könnyű szerel beállt a többgarázsos épület elé. Ahogy leállította a kocsit kiszálltam és arra következtettem, hogy este kilenckor már bőven lehűlt a levegő és én fázom.
- Julie, most már kérlek, mond már el, hogy hol vagyok és hogy… - kezdtem volna mondani, de elém állt.
- Zafira, várj öt percet és garantáltan meg fogod tudni, hogy miért hoztalak ide – mosolygott, majd megindult a ház felé, ami nem volt túl nagy. Sőt! Ha szabad megjegyeznem, akkor a mi házunkhoz képes sokkal kisebb. Belépve kellemes meleg fogadott. – Gyere csak beljebb – nyitotta ki az ajtót és egy apró nappali tárult elém és pár hangszer, meg képek a falon. Félhomály volt a helységben, így aligha láttam bármit is, de hangok szűrődtek át a falakon, lentről. Igen, férfihangokat hallottam egy emelettel lejjebb és csak pilláztam Juliera.
- Öhm… - kezdtem volna bele, de ő felnyitotta a csapóajtót és lement. Körbe pillantottam, mert kissé feszélyezve éreztem magamat. Idegen volt a környezet és azt se tudtam, hogy mit keresek itt, szóval kissé meg voltam ijedve. Nehezen, de rávettem magamat, hogy lemenjek a csapóajtón, viszont mikor leértem ijedten léptem vissza. Igazából nem nevezném ez ijedtségnek, hanem inkább a döbbenettől hátráltam. Vörös falak vettek körbe és a plafon fekete volt. Egy-két sarokban égett csak a villany, ami megvilágított néhány posztert és üvegezett képet. Körbejárattam a tekintetemet, majd megpillantottam egy ajtót, ami nyitva volt és onnét szűrődtek ki a hangok, amik tisztán kivehetőek voltak.
- Na, akkor hol van?
- Mondtam már, hogy odakint, de ha kérhetem, akkor ne ijesszétek meg – sóhajtott fel Julie, amiből arra következtettem, hogy ő is ott van bent. Léptek sokasága csapta meg fülemet és hirtelen megijedtem. Na, ez most tényleg félelem volt. Körbe pillantottam, hogy mégis hova bújhatnék el, de csak arra futotta, hogy megkapaszkodtam a korlátban, de már előttem állt Julie és négy srác. Felkattintották a villanyt és jobban megfigyelhettem őket.
- Hali, kislány – köszönt rám egy hosszú, tépett fekete hajú férfi, akin egy kissé szakadt trikó volt. Mondjuk mindenki hasonló stílust képviselt, és ahogy végignéztem ismételten rajtuk, akkor esett le, hogy kik ők. Már nyitottam volna a számat, de Julie hangja megtörte azt.
- Andy, told már ki a seggedet, kérlek! – kiáltott be a szobába, mire egy mély, dörmögős hang válaszolt rá.
- Jól van, jövök már! – Az ajtót vizslattam, ahonnét kilépett egy magas srác. Hatalmas volt a felismerés és még fél percig az öt srácot néztem.
- Ez… ez nem lehet igaz… - akadtam meg ismét és nem tudtam hova tenni a helyzetet.
- Nos, bemutatom nektek Zafira Medeiroust – lépett mellém és karolta át a vállamat, de persze én még most is döbbenten álltam előttük. Elmosolyodtam kissé bátortalanul, mert mégis csak a Black Veil Brides tagjai álltak előttem teljes életnagyságban. – Ő veszi át a helyemet, mint a banda egyik hivatalos sminkese. A versenyen kiemelkedő teljesítményt ért el és azonnal színpatikussá vált – adta meg a választás okát a srácoknak, akik csendben hallgattak egy darabig, ahogy én is. Mondjuk kizártnak tartottam azt, hogy ők is a megszeppentségtől nem beszéltek.
- Sziasztok – köszöntem a srácoknak, bár remélem, hogy meghallották a hangomat, mert olyan volt, mintha elment volna. Láttam Julie arcán, hogy mosolyog rajtam, ami persze érthető volt. Eléggé meg voltam szeppenve.
- Ahogy látom én már ide nem is kellek. Ismerkedjetek meg! – Már fordult is, majd a lépcsőn felfelé igyekezett, de én utána kiáltottam.
- Hogy jutok haza?
- Jah, azt elfelejtettem… - nézett vissza rám, majd a srácokra. – Majd a fiúk hazavisznek vagy itt is maradhatsz szerintem – pillantott rájuk, majd láttam, hogy Jake bólintott egyet.
Amint Julie elment a többiek felé fordultam, miközben a ujjaimat tördeltem. Az előbb említett gitáros lépett oda mellém, mert látta rajtam, hogy eléggé el vagyok veszve.
- Nyugi, nem kell ennyire megilletődni – mosolygott rám a srác, majd vállon karolt és bevezetett a szobába, ahová a többiek is beléptek. – Mondjuk, lehet, hogy Julienak nem kellett volna itt hagyni téged… - ingatta meg fejét rosszallóan, majd leültetett egy fotelba és ő helyet foglalt CC mellett. – Szerintem mesélj magadról – biztatott Jake, majd a többiek is rám néztem és szintén küldtek egy biztató mosolyt felém, mire megnyugodtam. Nem lesz ez olyan vészes szerintem. Azt leszámítva, hogy a kedvenc rock bandámmal ülök szemben és elképzelhetetlen, hogy együtt fogok dolgozni velük. Vettem egy hatalmas nagy levegőt, majd kifújtam és belekezdtem.
- Szóval… Zafira a nevem és az Ilinois állambeli Salemből jöttem. Húsz éves vagyok… - akadtam meg, mert nem tudtam, hogy mit mondjak el nekik. Jakere pillantottam, hisz az előbb is ő biztatott. Bár most nem tőle jött a segítség.
- Kislány, nyugi! Ne parázz már! – állt fel Ash, majd mögém sétált és a vállaimra tette a kezeit, amire egy kicsit összerezzentem. – Nem fogunk megenni… - nevetett fel.
- A saját nevedben beszélj, haver! – vetette oda Andy, mire a srácra pillantott és felé dobott egy párnát. Kicsit összébb húztam magamat ettől.
- Biersack, inkább segíts! – nevetett halkan a mögöttem álló basszusgitáros. – Zafira, igaz? – nézett le rám, mire bólintottam. – Esetleg nem innál valamit? Tudunk szolgálni energiaitallal meg sörrel – kuncogott.
- Nem hiszem, hogy Zafira ilyeneken él, ellentétben velük – szólalt meg ismét a szólógitáros, majd felállt. – Egy pohár vízzel tudok szolgálni, ha az jó. – Még mindig a torkomra volt forrva a szó, így csak bólintottam neki.
Furcsán éreztem magamat. Ami azt illeti nem erre számítottam, mármint lényegében az ellentétére. Ahogy láttam teljesen átlagos emberek ők is, mint én. Ugyan azt eszik és ugyan úgy ágyban alszanak, mint a földkerekségen bárki más. Miután Jake átnyújtotta a vízzel teli poharat már kapta is a hírt, amit megosztotta a többiekkel, hogy a kedvese telefonált és haza várja őt. Elmosolyodtam ezen és ebből is látszik, hogy átlagosak, hisz őket is ugyan az mozgatja lényegében, mint engem. A rock és a család.

A poharamat forgattam, miközben Ash próbált engem szóra bírni, kisebb-nagyobb sikerekkel. Mondjuk CC se volt semmi. A dobverőivel szórakozott és olykor Andy feje fölött mutogatott, amit a frontember még az elején eltűrt, de mikor konkrétan az orrába próbálta feldugni neki a pálcákat, megelégelte. A látottakra felnevettem, hisz röhejes volt, ahogy azok a hosszú pálcák az énekes orrából meredeztek ki.
- Végreee! – örvendezett Ashley. Erre csak elmosolyodtam és bocsánatkérően néztem az énekesre, amiért kinevettem. – Na, akkor mi lesz veled, kislány? Haza vigyünk vagy maradsz velem és Andyvel? – kérdezte nevetve, mire én kicsit megszeppenve pilláztam rá. – Sajnos CC és Jinxx társaságát nem élvezhetjük sokáig, mert mindkettőt várja az asszony. Igaz, srácok? – kérdezte a bandatagokat, mire azok bólogattak.
- CC, remélem, hazadobsz – állt fel Jeremy, majd kiroppantotta a hátát. – Ideje menni, mert már későre jár – sóhajtotta, majd a mellettem álló Ashel lepacsizott, de Andyt se hagyta ki belőle. – Császtok, srácok! – itta meg a maradék energiaitalát, majd intett még egyet és kisétált a szobából.
- Srácok, vigyázzatok rá, ha lehet – pattant fel CC is, majd felém nyújtotta az öklét, mire bátortalanul megemeltem sajátomat és összekoccintotta őket, de folyamatosan mosolygott, ami engem is eltöltött egy kis bátorsággal. – Örültem a találkozásnak, Zafira – intett egyet a dobos, majd elhagyta a szobát. Egy perc néma csönd biztosan volt, de Ash ismételten megtörte azt.
- Nos, mivel hárman maradtunk és gondolom, egyikünk se akar már vezetni – itt rápillantott Andyre, aki bőszen bólogatott, de nem szólt egy szót se. – Remélem, hogy nem gond, ha itt maradsz. Mi amúgy is azt terveztük, hogy itt leszünk, szóval jah… - vakarta meg a tarkóját.
- Akkor hol fogok aludni? – kérdeztem kíváncsian, de hangomban megbújt egy csöppnyi aggodalom is. Felálltam és talán kicsit nagyobb teret éreztem magam körül. – Egyébként mi ez a hely? – kérdezősködtem ismét, majd egy plakátot nézegettem, amin a banda szerepelt. Legalább két éves volt a kép.
Míg a képet néztem, valaki eltakarta az amúgy is alig látott fotót. Felpillantottam és Andy tekintetével találkozott az enyém. Egy kicsit megugrottam, de, csak mert annyira hirtelen érintett az, hogy valaki mögöttem állt. Elmosolyodott ezen, majd felnéztem rá. Rettentően magas volt, bár az én százhatvanhét centimet nézve mindenki magasabb volt nálam.
- Itt szokott a banda összeülni, hogy ha megbeszélés van, de néha próbálunk is– mondta határozottan és szinte a mai este alatt most szólalt meg másodjára. – Ami meg a helyedet illeti… - túrt bele fekete hajába, majd Ashre pillantott. – Van elég hely, nem?
- Asszem – rántotta meg a vállát, majd a másik oldalamra állt. Kezdett kisebbségi komplexusom lenni mellettük, ami nem is csoda.
- Figyi, adjatok egy kocsi kulcsot és hazavezetek – sóhajtottam.
- Szó se lehet róla, kislány! Még a végén történik veled valami és akkor megint Slone fogja Juliet nyaggatni egy bizonyos frontember miatt – kuncogott Ash, majd megbökte haverját, aki morgolódva húzta el karját.
- Ki az a Slone? – pillantottam rájuk és valami azt súgta, hogy hamarosan meg fogom ismerni őt is. Végül Ash átkarolta a vállamat, majd belekezdett.
- Andy legnagyobb rajongója – kuncogott és láttam, hogy az említett srác már készült volna lecsapni rá egy díszpárnával, de mivel pajzsként funkcionáltam, így elvetette ezt az ötletet.
- Sajnos igen, és ha Julie nem talált volna rád, akkor kénytelen lettem volna elviselni a nyávogását. Gondolj bele! Andyyy, elmegyünk vacsorázni a koncert után? Andyyyy, ugye milyen jó a hajam? Andyyyy! – utánozta a lány hangját, mire önkéntelenül is felnevettem a srácokkal együtt.
- Nee! Már fáj a hasam – nevettem tovább, majd leültem a kanapéra ismételten, ahová mind a ketten követtek. – Haza szeretnék menni… - motyogtam halkan és lehajtottam a fejemet. Hallottam mindkettejük sóhaját, amiből arra következtettem, hogy átgondolják ezt még, de ne reménykedjek.
- Zafira, értsd meg, hogy későre jár – sóhajtott fel Andy. – Mi is ittunk már, szóval nem hiszem, hogy ésszerű lenne, ha kocsikáznánk. Oké, hogy rock sztárok vagyunk, de mindent mi sem engedhetünk meg magunknak – túrt bele hajába ismét.
Megértettem, hogy nem akar bajt magának, de nekik meg azt kellene megérteniük, hogy kedvenc rock banda ide vagy oda, de vissza akarok menni a hotelbe. Itt nem maradhatok! Hirtelen átfutott az agyamon egy ötlet, ami kissé nem helyén való, de más lehetőséget nem látok arra, hogy haza jussak.
- Jól van, itt maradok veletek, de akkor lássatok el – fontam össze mellkasom előtt karjaimat és tettem nekik egy kicsit a sértődött lányt, mire Ash értetlenül nézett rá.
- Na, most megsértődtél? Nehogy már a nyúl vigye a puskát – állt fel, majd megitta a maradék sörét a pohárból. – Haver, foglalkozz egy kicsit a durcás csajjal, én elszívok egy cigit – forgatta meg szemeit, mire én magamban mosolyogtam.
- Szívj el helyettem is egyet – sóhajtotta. Ennyire azért nem boríthattam ki őket. Vagy igen? Amint a basszusgitáros lecsukta a csapóajtót én felálltam és kivonultam a szobából. Természetesen Andy azonnal utol is ért a hosszú lábaival, megálltam és szembe fordultam vele.
- Na, mi az? – kérdeztem. – Nyugi, nem fogok eltűnni, nem kell izgulni – mordultam rá és tovább folytatta a színjátékot. Ha ez nem sikerül, akkor nem tudom, hogy mit csináljak. Nem bírok ilyen lenni senkivel se, de legfőképpen vele és a többiekkel nem.
- Befejeznéd ezt a stílust? – förmedt rám, mire összerezzentem.
Nesze neked határozottság és magabiztosság. Jó volt téged ismerni…
- Bocsánat… - motyogtam halkan, mire láttam, hogy elmosolyodott. – Nem vagyok ilyen, csak… csak ideges vagyok. Nem ismerlek titeket és nekem túlságosan ijesztő a tény, hogy itt kell maradnom – sóhajtottam fel, majd felnéztem rá. Kék szemeink találkoztam egy pillanatra. Elmosolyodtam.
- Jó, akkor Ash keres valami kaját neked, én pedig megnézem, hogy melyik szoba lenne neked jó. Oké? – lépett el tőlem, de szinte meg se várta, hogy válaszoljak neki, már meg is indult az emeletre. Remek, ezt a pillanatot vártam. El kell tűnnöm innét, mert muszáj. Ez nekem túl sok egy napra és ki kell szellőztetnem a fejemet, de azonnal. Amint lecsukódott a csapóajtó és a két srác azon ügyködött, hogy nekem megteremtsék az éjszakázáshoz szükséges dolgokat és a fogasokhoz léptem. Fogalmam sincs, hogy melyik kabát kié, de nem is érdekelt. Kikaptam az egyik zsebéből egy slusszkulcsot és óvatosan felmentem a lépcsőn és felnyitottam a fadeszkákból álló ajtót, majd halkan lecsuktam, de megnyikordult. Fenébe! Körbe néztem, hogy nem jön-e senki, majd felvettem cipőmet és a kabátomat is, majd kinyitottam az ajtót. Két kocsi is állt a parkolóban, de nem tudtam, hogy melyik az. Az egyik hangos vijjogással jelezte, hogy ő az, akihez a kulcs tartozik, de éreztem, hogy ezt bizony most a srácok is meghallották.

Mikor már a kocsiban ültem felkapcsoltam a világítást és elforgattam benne a kulcsot, de azét féltem, hogy kárt okozok a méregdrága autóban.
- Ez az! Automata váltós! – nyugodtam meg egy kicsit, majd amint felhördült az autó már meg is pillantottam őket, amint az ajtóban állnak és integetnek és kiabálnak. Lehúztam az ablakot, majd kikiabáltam nekik. – Sajnálom, de időre van szükségem! – Gázt adtam, majd hiába, hogy a két srác az kocsi után rohant és ordítozott, de nem érdekelt. A kapu kinyílt és én az útra kanyarodtam, majd szélsebesen száguldoztam a többi autó között. Le kell nyugodnom, különben a saját halálomat fogja okozni a sebesség.
Nagyjából fél órája autózhattam Los Angeles városában, mikor rájöttem arra, hogy nem tudom, hogy merre kellene mennem. Pech!
- Mi is a címem? Azt hiszem, hogy meg van! – Bediktáltam fél kézzel a GPS-be a címemet és a női hang már el is mondta a pontos útirányt. Nyugodtan haladtam, nem siettem, így volt időm a gondolataimba merülni. Szóval a Black Veil Brides…